Bet Now at bet365  
     
     
  Betting Closed at bet365  
     

A Milanban köthet ki a Real középpályása

2012. július 01. 19:24:41 CET

Lassana Diarra közel áll egy milánói szerződéshez, de a középpályást a Szpartak Moszkva is szeretné megszerezni.

A vezetők gőzerővel dolgoznak a Milan keretének megerősítésén.

A Milan kerete a nyáron alaposan megváltozott, egyelőre több játékos távozott, mint ahány érkezett a San Siróba. A piros-feketék ennek megfelelően jelenleg a csapat megerősítésén dolgoznak, a hírek szerint több játékos szerződtetése is tervbe van véve. Az egyik kiszemelt a Real Madrid középpályása, Lassana Diarra, aki az elmúlt időben kevesebb lehetőséget kapott Jose Mourinhótól. Diarra már korábban is jelezte, hogy elégedetlen madridi helyzetével, ezért a nyáron váltani szeretne.

Korábban a francia játékos már tárgyalásba kezdett a Szpartak Moszkvával, de a hírek szerint a tárgyalások megszakadtak. A Milan eredetileg elzárkózott attól, hogy Diarrát a madridi fizetésével szerződtesse, ezért sokáig úgy tűnt, nem lesz esély az üzletre. A madridiakkal kötött külön megállapodás értelmében azonban most mégis esély mutatkozik a francia játékos megszerzésére.

Szintén a Milan erősítési terveivel kapcsolatos hír, hogy Clarence Seedorf aláírt a Botafogóhoz. A holland játékos szerződése a nyáron járt le, és biztossá vált, hogy a Milan nem akar hosszabbítani a középpályással. Seedorf kétéves kontraktusban állapodott meg a brazil egyesülettel, noha a Premier League-be, Kínába és az Egyesült Államokba is hívták.

A Milan 2013-as olasz bajnoki győzelmének az oddsa 101.00, míg a Juventus címvédésének a szorzója 1.001. Arra, hogy a milánói piros-feketék megnyerik a Bajnokok Ligája következő kiírását, 1213.00 az odds.

A Milan az elmúlt szezonban második helyen zárt a Serie A-ban, az olasz bajnoki scudetto a Juventusé lett, amely a 28. elsőségét ünnepelte.

A megújult mobil fogadás szolgáltatásunk elindításának alkalmából megajándékozzuk új és régi ügyfeleinket is egy 100%-os Mobil kezdő bónusszal.

További Labdarúgás fogadásaink

Sportfogadás

Lóverseny akciók

Channel 4/1
Ingyen fogadásért fogadjon min. 5.0 szorzóval egy Channel 4 győztesre.

Verseny érték
Megerősített hely feltételek, célvonalon elsőként áthaladó nyer, nincs 4-es szabályszerinti 5% levonás.

Legjobb garantált szorzó
Nem kell használnia SP-t - legjobb garantált szorzó minden versenyen.

Kiemelt verseny 4/1
Ingyen fogadásért találja el a győztest 1 kiemelt versenyen min. 5.0 szorzóval.

Agárverseny akciók

Legjobb garantált szorzó
Nem kell használnia SP-t - legjobb garantált szorzó minden versenyen.

Labdarúgás akciók

100% Labdarúgás gyűjtő
Akár 100% bónusz az európai labdarúgás gyűjtőkre.

1. gólszerző győztesre/helyre
1/3 szorzóval fizetünk korlátlan számú helyre.

0:0 - pénzvisszafizetés
Pontos eredmény, félidő/játékidő és scorecast fogadásokra 0:0 esetén.

Kosárlabda akciók

50% európai kosárlabda bónusz
Szerezzen akár 50%-kal többet európai kosárlabdára tett gyűjtőivel.

Amerikai sport akciók

50% parlay bónusz
Szerezzen akár 50%-kal többet a US sportokon megjátszott gyűjtőivel.

bet365 szolgáltatások

Számlanyitási akció
Igényelje 100%-os befizetési bónuszát, akár 15.000 Ft-ig!

Élő közvetítés
Több, mint 40.000 eseményt közvetítünk évente, beleértve a Serie A mérkőzéseit is.

Élő fogadás
Kövesse figyelemmel az eseményeket és fogadjon a széles körben rendelkezésre álló sportfogadás piacainkon élőben.

Mobil és táblagép fogadás
Próbálja ki a bet365 mobil és táblagép szolgáltatását és igényelje 100%-os bónuszát az első fogadása után.

Lóverseny archívum
Tekintse meg a közelmúlt brit és ír versenyeit.

További bet365 szolgáltatások

Online Kaszinó

Kaszinó akciók
Minden hónapban fantasztikus bet365 akciók várnak Önre, beleértve pénzvisszafizetéseket, ranglistákat és a VIP programunkat.

Letölthető Kaszinó
A letölthető kaszinónk több, mint 150 játékával, a szórakozás mindig garantált.

Instant Kaszinó
Instant Kaszinónkkal gyorsan és egyszerűen játszhat kedvenc játékaival.

Játékok

Instant Játékok
Kedvencei mellett, a népszerű játékokat is megtalálja.

Progresszív jackpotok
Játsszon fantasztikus nyerőgépeinkkel még ma és szerezze meg a progresszív jackpotokat.

Online pókertermek

Letöltés
Elképesztő díjak, remek bajnokságok és fantasztikus grafikai megjelenítés.

VIP program
Minél többet játszik, annál többet nyer. Díjait beválthatja készpénzre, bajnokság tokenekre, vagy egyéb speciális díjakra.

A bet365 fogadási hírei minden, olyan érdekes információt tartalmaznak, amire egy fogadónak csak szüksége lehet, beleértve a mérkőzések riportjait és a közelmúlt lóversenyein történt eseményeket is. Használja ki Élő közvetítés szolgáltatásunkat és kövesse figyelemmel a Labdarúgás, Tenisz, Krikett, Golf, Lóverseny, Agárverseny, Rögbi liga, Rögbi unió, Snooker és egyéb sportok eseményeit élőben.