Szerb-dán döntő lesz a kézi-Eb-n
2012. január 28. 16:53:04 CET
Nagy meglepetésre Szerbia tökéletesen ki tudta használni a hazai pálya előnyét, így nemcsak döntőt vívhat a hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokságon, de győzelmével már a londoni olimpiára is kvalifikálhatja magát.
Lindbergék egyre jobb formában játszanak.Az ellenfél a rutinos Dánia lesz, amely az elmúlt öt alkalomból négyszer érmet nyert, 2008-ban pedig volt már kontinensbajnok.
Szerbia az Eb-n eddig négy győzelmet aratott, két döntetlen mellett egyszer kapott ki. Ami lényeges lehet, a csoportkörben egyszer már megverte a dánokat 24-22-re, és ha Darko Stanic tartja káprázatos formáját (a kapus eddig 42 százalékos hatékonysággal védett), és a leggólerősebb Momir Ilic mellé felzárkózik Marko Vujin is, akkor jók az esélyei a haztaiaknak.
Dánia elképesztő formajavuláson ment keresztül, a csoportban kikapott a szerbektől és a lengyelektől, így nulla ponttal kezdte a középdöntőt, ott viszont megnyerte mindhárom mérkőzését – Macedónia, Németország és Svédország ellen –, majd az elődöntőben legyőzte az esélyesebbnek vélt spanyolokat is 25-24-re.
A vasárnapi, belgrádi összecsapáson a hazaiak sikerére 2.15 az odds, a döntetlenre 7.50, míg a dánok győzelmére 2.15 a szorzó.
A megújult mobil fogadás szolgáltatásunk elindításának alkalmából megajándékozzuk új és régi ügyfeleinket is egy 100%-os Mobil kezdő bónusszal.
További Kézilabda fogadásaink