Bet Now at bet365  
     
     
  Betting Closed at bet365  
     

Bejutott az Eb-döntőbe a címvédő

2012. június 27. 23:43:51 CET

Miután 120 perc alatt sem született gól spanyol-portugál elődöntőn, végül tizenegyesekkel Spanyolország jutott be a labdarúgó Európa-bajnokság fináléjába.

Del Bosque csapata sorozatban harmadszor jutott nagy torna döntőjébe.

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya valóban változtatott eddigi felállásán, és Fabregas helyére csatárt állított a kezdőbe. Ám nem Fernando Torrest, hanem a sevillai Negredót, akinek 54 percnyi szenvedés jutott, ennyi idő alatt nem tudott szinte semmit hozzá tenni csapata játékához.

A portugálok eddig egyszer jutottak Eb-döntőbe, 2004-ben, amikor hazai pályán meglepetésre kikaptak a görögöktől, részükről az volt a kérdés, a 2004-es szereplés marad a legjobb, vagy ismét sikerült fináléba kerülni. A spanyolok közben arra készültek, hogy 36 évvel a németek bravúrja után zsinórban három nagy torna döntőjébe verekedjék magukat.

A két csapat tétmeccsen a 2010-es vb nyolcaddöntőjében találkozott utoljára, akkor a spanyolok 1-0-ra győztek. Barátságos találkozón azonban 2010. november 17-én a portugálok egy 4-0-lal vigasztalódtak.

Amíg a spanyoloknál nem volt se sérült, se eltiltott, addig a portugál kapitány, Paulo Bento a középcsatár, Hélder Postigára nem számíthatott, helyén Hugo Almeida kezdett.

Az első helyzetre kilenc percet kellett várni, akkor Arbeloa 16 méterről belsőzött a jobb felső sarok fölé. A 29. percben Iniesta vétette el a célt, két perccel később Cristiano Ronaldo tüzelt a bal kapufa mellé. Az első félidő komolyabb helyzet nélkül telt el, hiába volt többet a labda a címvédőnél, a portugálok kontráiban több veszély volt.

A második félidőben sem változott a játék képe: az 54. percben Del Bosque vissza is tért a jól bevált hadrendre, Negredo helyére Fabregas állt be. A 66. percben Xavi legalább Rui Patricio kapust eltalálta, 25 méteres lövését a portugál biztosan védte.

A hajrában ég Ronaldo lábában volt a lehetőség, hogy megmeneküljenek a csapatok a hosszabbítástól, de ziccerben csúnyán mellé lőtt.

A ráadás első félidejének végén előbb Iniesta közeli perdítését védte bravúrral Ruí Patricio, majd Sergio Ramos 26 méteres szabadrúgása kerülte el a jobb felső sarkot.

Jöttek a tizenegyesek: Xabi Alonso és Moutinho hibázott, Iniesta és Pepe nem. A harmadik körben Piqué a jobb alsót, Nani a jobb felsőt választotta. Sergio Ramos szemtelenül középre emelte, Bruno Alves a lécet találta telibe. Fabregason múlt a továbbjutás: a Barca csillaga a jobb kapufa segítségével talált be, ezzel Spanyolország döntőbe jutott és a német-olasz párharc győztesével mérkőzik meg a címvédésért.

A címvédő Európa-bajnoki aranyára 1.57 az odds, a németek végső sikerére 1213.00, az olaszok diadalára 2.50 a szorzó.

Tegyen egy mérkőzés előtti fogadást bármely Euro 2012 mérkőzésre és ha a meccs 0:0-ra végződik, minden vesztes fogadást megtérítünk a következő piacok esetén: Első gólszerző, Utolsó gólszerző, Bármikor gólt szerez, Félidő/játékidő, Minden pontos eredmény piac, Minden Scorecast piac.

További Labdarúgás fogadásaink

Sportfogadás

Lóverseny akciók

Channel 4/1
Ingyen fogadásért fogadjon min. 5.0 szorzóval egy Channel 4 győztesre.

Verseny érték
Megerősített hely feltételek, célvonalon elsőként áthaladó nyer, nincs 4-es szabályszerinti 5% levonás.

Legjobb garantált szorzó
Nem kell használnia SP-t - legjobb garantált szorzó minden versenyen.

Kiemelt verseny 4/1
Ingyen fogadásért találja el a győztest 1 kiemelt versenyen min. 5.0 szorzóval.

Agárverseny akciók

Legjobb garantált szorzó
Nem kell használnia SP-t - legjobb garantált szorzó minden versenyen.

Labdarúgás akciók

100% Labdarúgás gyűjtő
Akár 100% bónusz az európai labdarúgás gyűjtőkre.

1. gólszerző győztesre/helyre
1/3 szorzóval fizetünk korlátlan számú helyre.

0:0 - pénzvisszafizetés
Pontos eredmény, félidő/játékidő és scorecast fogadásokra 0:0 esetén.

Kosárlabda akciók

50% európai kosárlabda bónusz
Szerezzen akár 50%-kal többet európai kosárlabdára tett gyűjtőivel.

Amerikai sport akciók

50% parlay bónusz
Szerezzen akár 50%-kal többet a US sportokon megjátszott gyűjtőivel.

bet365 szolgáltatások

Számlanyitási akció
Igényelje 100%-os befizetési bónuszát, akár 15.000 Ft-ig!

Élő közvetítés
Több, mint 40.000 eseményt közvetítünk évente, beleértve a Serie A mérkőzéseit is.

Élő fogadás
Kövesse figyelemmel az eseményeket és fogadjon a széles körben rendelkezésre álló sportfogadás piacainkon élőben.

Mobil és táblagép fogadás
Próbálja ki a bet365 mobil és táblagép szolgáltatását és igényelje 100%-os bónuszát az első fogadása után.

Lóverseny archívum
Tekintse meg a közelmúlt brit és ír versenyeit.

További bet365 szolgáltatások

Online Kaszinó

Kaszinó akciók
Minden hónapban fantasztikus bet365 akciók várnak Önre, beleértve pénzvisszafizetéseket, ranglistákat és a VIP programunkat.

Letölthető Kaszinó
A letölthető kaszinónk több, mint 150 játékával, a szórakozás mindig garantált.

Instant Kaszinó
Instant Kaszinónkkal gyorsan és egyszerűen játszhat kedvenc játékaival.

Játékok

Instant Játékok
Kedvencei mellett, a népszerű játékokat is megtalálja.

Progresszív jackpotok
Játsszon fantasztikus nyerőgépeinkkel még ma és szerezze meg a progresszív jackpotokat.

Online pókertermek

Letöltés
Elképesztő díjak, remek bajnokságok és fantasztikus grafikai megjelenítés.

VIP program
Minél többet játszik, annál többet nyer. Díjait beválthatja készpénzre, bajnokság tokenekre, vagy egyéb speciális díjakra.

A bet365 fogadási hírei minden, olyan érdekes információt tartalmaznak, amire egy fogadónak csak szüksége lehet, beleértve a mérkőzések riportjait és a közelmúlt lóversenyein történt eseményeket is. Használja ki Élő közvetítés szolgáltatásunkat és kövesse figyelemmel a Labdarúgás, Tenisz, Krikett, Golf, Lóverseny, Agárverseny, Rögbi liga, Rögbi unió, Snooker és egyéb sportok eseményeit élőben.