Blanc nem árult el semmit a jövőjéről
2012. június 24. 20:45:17 CET
Ugyan már állítólag az Eb előtt összerúgta a port a szövetség elnökével, de a negyeddöntőbeli kiesés után sem árult el semmit a jövőjével kapcsolatban Laurent Blanc, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Blanc még nem tudja, marad-e a válogatott élén.A Manchester United egykori világ- és Európa-bajnok védője 2010-ben vette át a csapat irányítását, miután irányításával a Bordeaux megnyerte a francia bajnokságot, a szövetség pedig a csúfos világbajnoki szereplés után menesztette Raymond Domenechet a válogatott éléről.
Blanc megpróbált rendet tenni a hat év káosz után, de hiába stabilizálta az együttest, hiába nyerték meg az Eb-selejtező csoportot, és értek el 23 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, a nagy áttörés nem sikerült.
A spanyol elleni negyeddöntőbeli vereség után egyértelműnek tűnik a helyzet: Blanc-nak mennie kell. Már csak azért is, mert Noël le Graët, a francia szövetség elnöke kimondva-kimondatlanul is ezt szeretné.
Egy éve a L'Equipe-nek azt nyilatkozta, számára Arséne Wenger, az Arsenal jelenlegi edzője lenne az ideális szövetségi kapitány, majd tavasszal, még az Eb kezdete előtt nem egyezett bele abba, hogy meghosszabbítsa Blanc szerződését. Sőt, kikötötte, csak abban az esetben kerülhet szóba mindez, ha a csapat a nyolc közé jut a kontinensviadalon.
A franciákat búcsúztató spanyol válogatott Eb-sikerére 1.57 az odds, a németek elsőségére 1213.00, a portugálok aranyérmére 1213.00 a szorzó.
"Kiestünk az Eb-n, ez nagy csalódás mind a stáb, mind a játékosok számára. A következő napokban analizálni fogjuk a történteket, és majd meglátjuk, mi történik utána" - nyilatkozta Blanc, aki elismerte, a jövő héten találkozik Noël le Graët-vel, és akkor dől el végleg a sorsa.
A szakembert számos klubbal hírbe hozták már, angol lapok szerint ő lehet Sir Alex Ferguson utódja majd a Manchester Unitednél, de neve felmerült az olasz Inter, valamint az angol Chelsea és Tottenham kapcsán is.
A Spursnél olyannyira komoly a helyzet, hogy Daniel Levy, a Tottenham elnöke jelezte, évi négymillió eurót fizetne neki.
Tegyen egy mérkőzés előtti fogadást bármely Euro 2012 mérkőzésre és ha a meccs 0:0-ra végződik, minden vesztes fogadást megtérítünk a következő piacok esetén: Első gólszerző, Utolsó gólszerző, Bármikor gólt szerez, Félidő/játékidő, Minden pontos eredmény piac, Minden Scorecast piac.
További Labdarúgás fogadásaink